~Sopfia szemszöge~
Most szálltam le a Párizs ide vezető gépemről. A vacak bőröndömet húzogálom és még az eső is eleredt. A nénikém vállalatához indulok. Sikeresen elesek,fel voltam készülve a sárra és a vízre. De nem,nem a tócsába estem hanem valakire. Aztán tiszta voltam legalábbis,de ázott. Ugyanezt nem mondhattam el a pasasról. Felálltam de éppen tovább álltam volna amikor meg szólított.
- Legalább egy köszönömet sem engedel el a szádon? - kérdezte tőlem majd fel állt.
- Kösz - nyögtem ki akarattal.
- És hova indulsz? - kérdezte tőlem.
- A nénikém vállalatához divattervező a neve Maria! - mosolyogtam.
- Én is oda igyekeztem,Maria a felettesem,én ott csak egy festő vagyok..-mondta.
- Hát akkor el kisérhetnél.. - nevettem.
- Kövess - mutatta az utat.
Elérkeztünk egy házhoz,egyáltalán nem hasonlított Maria nénikém vállalatához. Megkérdeztem tőle hogy hol is vagyunk.
- A nénikéd házánál - mosolygott - fáradj be! - nyitott ajtót.
- Gyere utánam - mondta és egy nagy folyosóra kisért.
Ami telis-tele volt ajtókkal. Utána fel kellett öltöztetnem egy virtuális babát. És Daniel ez volt a csávó neve -, beírt egy kódot ami nyitott egy ajtót.
- Menj be abba! És válassz magadnak ki a megfelelő cuccot - ő pedig leült egy puffra.
Végig néztem minden ruhát kiválasztottam a megfelelőt. Azután ki léptem a szettbe.
- Oké,szuper! Mehetünk? - kérdezte.
Aztán leültünk egy kávét meg inni.
- Mi a szakmád? - kérdezte Daniel.
- Festő vagyok - válaszoltam.
- Jobb vagyok,mint te! - mondta beképzelten.
- Fogadok hogy nem! - vágtam vissza.
- Fogadjunk! Ha én nyerek le festhetlek téged,ha te nyersz adhatsz egy pofont - nyújtotta felém a kezét,én magabiztosan bele egyeztem. Daniel elővett egy festővászont és behívta az ötös számú modelt (?) és lefestette. Aztán én festettem le a lányt. Bevallom az övé jobb lett,de kit érdekel?
- Holnap lefestelek! - mondta majd kiviharzott a házból.
Hangos ajtó csapódásra lettem figyelmes,de nem Daniel jött vissza hanem a nénikém. Idős létére elég jól tartsa magát. Az ölelésben nem szenvedtem hiányt.
- Sopfia,gyönyörű nagy lány lettél! Mikor is láttalak legutoljára? 6 évesen? Érett nő lettél..- dicsért.
- Oké,szuper! Mehetünk? - kérdezte.
Aztán leültünk egy kávét meg inni.
- Mi a szakmád? - kérdezte Daniel.
- Festő vagyok - válaszoltam.
- Jobb vagyok,mint te! - mondta beképzelten.
- Fogadok hogy nem! - vágtam vissza.
- Fogadjunk! Ha én nyerek le festhetlek téged,ha te nyersz adhatsz egy pofont - nyújtotta felém a kezét,én magabiztosan bele egyeztem. Daniel elővett egy festővászont és behívta az ötös számú modelt (?) és lefestette. Aztán én festettem le a lányt. Bevallom az övé jobb lett,de kit érdekel?
- Holnap lefestelek! - mondta majd kiviharzott a házból.
Hangos ajtó csapódásra lettem figyelmes,de nem Daniel jött vissza hanem a nénikém. Idős létére elég jól tartsa magát. Az ölelésben nem szenvedtem hiányt.
- Sopfia,gyönyörű nagy lány lettél! Mikor is láttalak legutoljára? 6 évesen? Érett nő lettél..- dicsért.
Pár hónap elteltével.
A nénikémről kiderült nem is ő vezeti a vállalatot,hanem Daniel. Én és Daniel összevesztünk. Hazaköltöztem. A nénikém túl szigorú hozzám! Amikor beléptem a házba Daniel ott ült a kanapén.
- Hát te meg? - kérdeztem meglepetten majd leesett az állam.
- Érted jöttem! Mert szeretlek! - mondta Daniel.
Visszautaztunk a divatbemutatóra. És aztán ahogy kijelentette hogy Ő a vállalat vezetője,én jöttem szóba:
- Lefestettem egy csodálatos modellt. Egy amerikai lányt,aki szerint a franciai fiúk huncutak és bunkók. - majd felhívott a szinpadra. Aztán meg csókolt.
Ez volt a Párizsi lány története!
 |
| Daniel |
 |
| Paris |
 |
| Sopfia |
